Ez ?a könyv megváltoztatja a világot és azt, ahogyan a dolgokra
tekintünk! Képességeink határait kiszélesítve hatalmas előrelépést
és paradigmaváltást jelent. Világos iránymutatással,
lépésről-lépésre vezet minket, hogy könnyedén átléphessük saját
korlátainkat. Ráébreszt soha nem ismert vagy csak sejtett, de
tudatosan még ki nem aknázott képességeinkre. „Az itt bemutatott
technikák és gyakorlatok új és sokkal tágabb gyakorlati
értelmezését adják annak, hogy mik is vagyunk mi, emberi lények, és
milyen képességekkel rendelkezünk. Gyakorlással és képességeid
kiaknázásával azzá válhatsz, amit Új Embertípusnak nevezünk.
Olyasvalakivé, aki a valóság mélyebb, tágabb és beteljesültebb
szintjén él és cselekszik. A könyvet elolvasva más szemmel
tekintesz majd arra, miként élhetnénk és tehetnénk a világot olyan
hellyé, amely messze túlmutat a valóságról és az emberi
természetről alkotott jelenlegi felfogáson. Ez az Új Világ –
tisztelet minden korábbi felfedezőjének és kutatójának.” A könyvből
elsajátított tudással számos emberen – köztünk saját magunkon –
tudunk segíteni, amint megtanultuk, hogyan használjuk a
kvantumenergiát. A tudomány azt sugallja, hogy egymástól
elkülönültek vagyunk, és hogy a gondolataink nincsenek hatással
valóságunk alakulására. Az itt leírtakból tisztán és világosan
kiderül, hogy nem igaz ez az elképzelés. Hiedelemrendszerükön
változtatva mindannyian a gyógyulás útjára léphetünk. „A
Kvantumérintés 2.0 – Az Új Ember valószínűleg a legfontosabb új
publikáció a világon – az életet átalakító könyv, amely mindent
megváltoztat.” Dr. Cecilia L. W. Chan, a Hong Kong-i Egyetem
Viselkedéstudományi Egészségközpontjának alapító igazgatója
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kvantumérintés 2.0 - Dulfield Chris,Gordon Richard,Wickhorst Vickie je 5,92 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...