A kötetben olvasható írások vezérfonala, közös nevezője a könyvek
és maga az olvasás öröme. Mivel személyes élményekről van szó, a
fejezetek válogatása teljes mértékben a szerző szubjektív döntésén
alapult. A könyvek kapcsán az egyes fejezetek irodalomról,
történelemről, néhol képzőművészetről szólnak. Több fejezet idézi a
könyvkiadás és az éremművészet sok esetben egymásra épülő, néha
elválaszthatatlan kapcsolatát, így például a Nyugat folyóirat
arculatának változásait. Egzotikus helyszínek (India, Arábia)
mellett, néhány külföldi szerző Magyarországról alkotott személyes
élménye szolgálhat érdekes tanulságul. E mellett megjelennek a
magyar történelem eddig kevéssé ismert vonatkozásai csakúgy, mint a
hazai kultúrtörténet különös, nem egyszer elgondolkodtató
eseményei, köztük a Kádár-korszak cenzúrájának néha groteszkbe
hajló döntései. Még a sportnak is jutott hely: a 20. század egyik
legnagyobb hazai írójának rendhagyó tudósítása az első
magyar-spanyol válogatott futballmérkőzésről.Ajánljuk ezt a kötetet
azoknak, akik szeretik a könyveket, a különleges és izgalmas
barangolást a hazai kultúrtörténetben, esetenként kitekintéssel a
képzőművészetre.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Könyvélmények - László Prohászka je 10,68 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...