Végre fény derül arra, mi történt Grace-szel abban a néhány
hónapban, amelyről semmi nem maradt meg az emlékezetében… Miután a
lány megpróbálta megvédeni szerelmét akár az élete árán is, egy
sötét szobában eszmél. Nem tudja, hol van, hogyan került ide, és
ami még ennél is rosszabb, nincs egyedül. Egy olyan szörnyeteggel
kell együtt élnie, akitől a többi szörny is retteg, Jaxon
pszichopata bátyjával, Hudsonnal, amíg ki nem találják, hogyan
jussanak vissza a Katmere Akadémiára. Amikor a menedékhely egy
támadás következtében lakhatatlanná válik és menekülniük kell, egy
egészen különös világban találják magukat. Össze kell fogniuk, ha
túl akarják élni ezt a kalandot, ugyanis a másvilágbeli Grace és
Hudson felbukkanását egyesek súlyos hibának, mások viszont
nagyszerű lehetőségnek látják. Mindeközben arra is rá kell
döbbenniük, hogy valami összeköti őket - valami, ami erősebb a
félelemnél, és veszélyesebb bármi másnál, mint amivel eddig dolguk
volt. Tracy Wolff Sóvárgás-sorozatának ötödik kötete a Sóvárgás és
a Vonzódás cselekménye között játszódik. Az ebből a kötetből
megismerhető események teszik teljessé Grace Katmere Akadémián
eltöltött idejét, és mutatják be az elképzelhetetlent: Grace és
Hudson első egymásra találását.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kísértés - Tracy Wolff je 19,15 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...