A Trianont követően Csehszlovákiába került magyarság
önmeghatározásában, valamint az új - immár kisebbségi - helyzet
feldolgozásában fontos szerepe volt annak az első értelmiségi
nemzedéknek, amelynek tagjai a csehszlovákiai egyetemek
cserkészköreiben találtak egymásra, s akiknek egyik legerősebb
csoportja 1928-ban Sarló név alatt szerveződött mozgalommá. Ez az
1900-as évek elején született, kisgyerekként még a Monarchiában
szocializálódó, de már jórészt a kisebbségi helyzetben felnőtté
váló generáció volt az első, amelynek a családi neveléstől az
iskolákon át egészen a pályakezdésig minden ponton szembesülnie
kellett azzal, hogy életének, identitásának állampolgári, jogi,
gazdasági, foglalkozási feltételeit nem a magyar, hanem a
csehszlovák nemzetállam határozza meg, miközben anyanyelvi,
kulturális, történeti önazonossága magyar maradt. A Sarló
mozgalomban megszerveződött fiatal értelmiség a kisebbségi
helyzetben felerősödött nemzeti és szociális problémáknak a
felmérését és megoldását tekintette elsődleges feladatának. Ezek
középpontba állításával, összekapcsolásával pedig az alapvetően
nemzedéki szerveződésben fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt kapott
a baloldali tájékozódás. A kötet célja a Sarló mozgalom történeti
leírása mellett a pár évre szoros eszmei közösséget alkotó fiatal
értelmiségi nemzedék egyéni és közösségi identitásának, valamint a
csehszlovákiai magyarságról alkotott véleményének a vizsgálata.
Ezzel párhuzamosan az államváltás következményeit, az állampolgári
és a nemzeti lojalitás folyamatos konfliktusait elemzi. A mű olyan
elfogulatlan és kiegyensúlyozott mélyelemzésre törekszik, amelyre a
mozgalom történetének egészére vonatkozóan mások még eddig nem
vállalkoztak.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában - Ildikó Bajcsi je 10,70 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...