Desmond Shum az elszegényedett Kínában felnőve megfogadta, hogy az
ő élete más lesz, mint a családjáé. Kemény munkával és szorgalommal
amerikai diplomát szerzett, majd visszatért szülőhazájába, ahol az
üzleti életben helyezkedett el. A munkája során ismerkedett meg a
lefegyverzően intelligens és ambiciózus Whitney Duannal, akivel nem
sokkal később összeházasodtak. Bár kétség sem fért tehetségükhöz és
becsvágyukhoz, a legkomolyabb üzleti sikereiket annak köszönhették,
hogy időközben gyümölcsöző kapcsolatokat alakítottak ki a Kínai
Kommunista Párt elitjével, az úgynevezett vörös arisztokráciával.
Whitney és Desmond szárnyaltak: a cégük virágzott, az övék volt
Peking egyik legfényűzőbb szállodája, magánrepülőkkel utaztak,
dollármilliókat költöttek kocsikra és műtárgyakra. 2017-ben viszont
valami hirtelen megváltozott. Whitney eltűnt. És vele együtt három
munkatársa is. Desmond pedig megírta a Kínai rulettet, hogy
elmondja mindazt, amit az asszony talán már soha nem mondhat el. És
ami miatt valószínűleg Desmond sem térhet majd vissza a hazájába. A
könyvet az Economist és a Financial Times is az év egyik legjobb
könyvének választotta 2021-ben.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kínai rulett - Desmond Shum je 13,18 €
Na brehu Ženevského jazera stojí zámok Atlantis, v ktorom sa
schádza 7 sestier, aby pochovali svojho nevlastného otca. Jeho
posledná vôľa však obsahuje niečo, čo ich všetky prekvapí. Dozvedia
sa, v ktorej krajine majú hľadať svoj skutočný pôvod. Maia, ktorá
je prvou zo sestier, neváha a rozhodne sa vypátrať, kým je a kam
patrí. Pátranie po jej osude ju zavedie do slnkom zaliateho Rio de
Janeira, do starobylej vily, kde objaví informácie o žene menom
Izabela Bonifacio. Práve Izabela žila v dome na začiatku 20.
storočia a patrila k najvyššej vrstve miestnej smotánky. Maia sa
ponorí do neuveriteľného životného príbehu Izabely a popri tom
rozplieta aj svoj vlastný.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...