Életeket mentett. Miért oltották hát ki az övét? A halottkém dr.
Annabelle Schwartzmannak nem szokása tétlenül ücsörögni, éppen
ezért egy újabb gyilkosság helyszínére tart, pedig még lábadozik a
kemoterápia után. Mindkét mellének eltávolítását követően szeretne
a munkájába temetkezni, ami nem éppen leányálom, ám Schwartzmant
megnyugtatja az alapos és aprólékos munka. Csakhogy a gyilkosság
megoldásához vissza kell térnie a rákos betegek közé: a
daganatsebészét találták holtan, ráadásul azzal a gyógyszerrel
ölték meg, amivel Schwartzman betegségét is gyógyították.
Schwartzman és Hal Harris nyomozó mindent bevet, hogy kiderítse a
gyilkosság okát, és elkapja a tettest, mielőtt az újra lecsapna.
Schwartzman számára igencsak személyessé válik az ügy. Bár az őt
bántalmazó volt férje börtönben van, és a jelek szerint nem lehet
köze a gyilkosságokhoz, újra és újra beférkőzik Annabelle
gondolatai közé. Ám ahhoz, hogy kiderítse, ki gyilkolta meg az
életét megmentő orvost, kénytelen minden személyes ügyet
félretenni. Vajon megbirkózik a feladattal? "Mindenkinek el kell
olvasnia ezt a sorozatot, alig várom a harmadik, de remélhetőleg
nem utolsó regényt dr. Schwartzmanról!" - Stylesplenty, goodreads
"Újabb szuper kötettel folytatódik a krimi-thriller sorozat -
érdekes a történet, jó az ütem, nehéz letenni." - BZC, Amazon
Kikapcsol és feldob a borzongás, az izgalom? Vidd haza nyugodtan,
tetszeni fog! 18 éves kortól ajánljuk!
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kimetszett igazság (Dr. Schwartzman 2.) - Danielle Girard,Krisztina Szabó je 12,26 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...