Ezt a könyvet rendkívül nagyhatású pszichológus írta: a
pedagógiáról, a lehető legszélesebb értelemben vett nevelésről,
melynek alaphelyzete általánosan emberi (és nem kimondottan -
"nevelői" - szakmához kötött). A felnőttek joga és kötelessége a
gyerekek nevelése, akik felnőtt korukban maguk is gyermekeket
fognak nevelni. Tehát mindannyian "érintettek" vagyunk! Felnőtt és
gyermek (akár ugyanazon személy belső világára korlátozódó)
viszonyáról a pszichológus Alice Miller kimondja: "...a
gyermekekkel való bánásmódba egy általánosan érvényes pszichológiai
törvényszerűség is belejátszik, amivel foglalkoznunk kell: a
felnőtt semmihez nem foghatóan rejtett és büntetlen hatalmat
gyakorolhat a gyermek fölött." És a jeles pszichológus a minden
egyes ember életére kiható (hiszen gyerekként mindenkit neveltek!)
hatalomgyakorlás európai "hagyományait" összes következményeivel,
veszélyeivel együtt tárja az olvasó elé. E tanulságos és megrendítő
mű külön fejezetben tárgyalja Adolf Hitler gyermekkorát. Alice
Miller esettanulmányai és következtetései (bár szakszerűek és
tudományosan megalapozottak) mindenki számára hozzáférhetően,
közérthetően tárják fel életünk, viselkedésünk, neveltetésünk - és
a saját (gyerekeinkkel szemben alkalmazott) nevelési elveink,
gyakorlatunk - rejtett lélektanát -. Felkavaró könyv, mely egyaránt
szolgálja egy (gyakran hihetetlen következményekkel járó) európai
hagyomány megismerését és az őszinte önismeretet.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kezdetben volt a nevelés - Alice Millerová je 12,10 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...