A szakmai közvélemény jó ideje a köznemesség ideológusaként
tartotta számon Kézai Simont. Való igaz, hogy az általa írt Gesta
Hungarorumban tűnik fel a fegyverforgató férfiakból álló ősi
hun-magyar communitas elképzelése, mely idővel a hazai nemesség
önmeghatározásának elsődleges viszonyítási pontjává vált. A
magyarországi rendek és az országgyűlés késő középkori történetét
egyre jobban megismerve immár aligha tűnik tarthatónak az az
elképzelés, mely a közösségi cselekvésre kész 13. század végi
"köznemesség" számára írt programot olvasott ki Simon mester
gestájából. E következtetés régóta esedékes levonására azonban csak
úgy nyílik mód, ha utánanézünk: kik mozdíthatták elő a mű
megírását, mely társadalmi körből kerültek ki, és a szerző
közvetítésével milyen politikai javaslatokat sugalltak. E feladatok
el-végzése, illetve Kézai szerzői arcélének pontosabb megrajzolása
szükségessé tette a gestaíró vélt külföldi forrásainak és
kompilátori módszereinek felülvizsgálatát, a 13. századi hazai
krónikák sor- és időrendjének átszabását, valamint Szűcs Jenő
eszmetörténészi munkásságának újraértékelését.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kézai Simon "hun-magyar alkotmánytana" - Péter Molnár je 15,79 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...