„Egy röpke kis nyári kalandként indult. Elvetettem pár
sárgarépamagot, és hatalmas szenvedély kelt ki belőlük: kertész
lettem. Ezzel a könyvvel pedig neked is kedvet szeretnék csinálni
ahhoz, hogy szerelembe ess a természettel, a magad termelte friss
zöldségekkel, s boldogan álmodozz a saját konyhakertedben. Sehol
nem tudsz olyan jó zöldséghez jutni, mint amit magad termelsz s nem
annyira megterhelő, mint gondolod. Nem kell hozzá akkora terület
sem: egy öt négyzetméteres balkon is lehet a csemegék forrása, 42
négyzetméternyi veteményes pedig több száz kiló zöldséget is adhat.
Ezekre komplett tervet is találsz a könyvben, amelyet aztán saját
szád ízére szabhatsz. Nem baj, ha még sosem csináltál ilyet,
igyekeztem minden apró információt összegyűjteni, hogy könnyű
legyen a dolgod.” Dóra Melinda Tünde 15 évet dolgozott gazdasági
újságíróként, majd egy hirtelen váltással kertész lett. Az általa
alapított Kíváncsi Kert a legjobb budapesti éttermeknek szállít
olyan zöldségeket, amelyeket korábban csak Bécsből vagy Párizsból
tudtak rendelni. A kertészet módszereit tekintve ökológiai, vagyis
inkább csak a kártevők akadályozására, életterük csökkentésére
törekszik, nem kipusztításukra vagy a talaj sterilizálására.
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...