Legyőzhetjük a félelmünket, vagy hagyhatjuk, hogy az győzzön le
minket. Kate Reese egyedülálló anya, aki menekülni próbál
bántalmazó kapcsolatából, mert jobb életet akar magának és a
fiának, Christophernek. Az éjszakai száguldás után a pennsylvaniai
városkában, Mill Grove-ban kötnek ki, mely olyan messze esik a járt
utaktól, amennyire ez csak lehetséges. A közösség zárt, a városba
egyetlen főút vezet be, és ugyanaz ki. Először úgy tűnik, hogy Mill
Grove tökéletes hely, ahol végre megállapodhatnak. Aztán
Christopher eltűnik, és senki sem találja. Hat hosszú nap múlva
kerül elő az erdőből a város peremén: sértetlen, de valahogy mégis
más lett. Attól fogva egy hang beszél hozzá a fejében, amelyet csak
ő hallhat, és küldetése van, amelyet csak ő teljesíthet:
karácsonyra fel kell építenie az erdőben egy lombházat, különben az
anyja és mindenki más a városban örökre megváltozik. Stephen
Chbosky Egy különc srác feljegyzései című könyve húsz éve jelent
meg, és a határtalanság érzését nyújtotta az olvasóknak. Most egy
hosszú évek óta érlelt horrorral tért vissza, melynek kozmikus
méretei és érzelmi gazdagsága átalakítják a műfaj meghatározását.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Képzelt barát - Stephen Chbosky je 13,29 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...