Manapság nehéz elhinni a befutott sztárokról, akik méregdrága
öltönyökben parádéznak a vörös szőnyegen, úszómedencés villákban
élnek és luxusautókkal járnak, hogy egykor még ételre sem futotta
nekik. Pedig Arnold Schwarzeneggert és Sylvester Stallonét
egyáltalán nem kímélte az élet, mielőtt ikonokká váltak. A tizenkét
iskolából kirúgott, nevelőotthonban nevelkedett Stallone a ’60-as
években hajléktalanként élt a New York-i buszpályaudvaron, miután
albérletét nem tudta fizetni. Később jegyszedőnek állt, hamburgert
árult és oroszlánketreceket takarított a Central Park
Állatkertjében, és még hőn szeretett kutyáját, Butkust is eladta,
hogy pénzt keressen. A nála egy évvel fiatalabb Arnoldnak sem volt
könnyű gyermekkora. Édesapja már fiatalkorában nagyon szigorú
neveltetésben részesítette. Atyja ugyanis minden reggel
edzőgyakorlatokat követelt meg tőle. Ahhoz, hogy reggelit
kaphasson, fekvőtámaszokat és térdhajlításokat kellett végeznie.
Hogy mekkora szegénységben éltek, azt jól mutatja az is, hogy
kútról hordta a vizet és teknőben mosakodott a színészi karrierjét
megelőzően kőművesként is dolgozó osztrák származású fiatalember. A
legendás Terminátor-, az Ikrek-, valamint Rocky- és Rambo-filmek
főhőseinek megtestesítői kitartásuknak és szorgalmuknak
köszönhetően azonban korunk egyik legnagyobb, legkörülrajongottabb
hollywoodi csillagai lettek. Nevük örökre összeforrott a félelmet
nem ismerő, kőkemény, acélos izomkötegekkel rendelkező
akciósztárokéval, akik lehengerlő fizikális felépítésükkel és
megannyi felejthetetlen alkotással ajándékozták meg a
filmrajongókat. A könyv a két veterán hérosz világ tetejére vezető
útját mutatja be érdekes történeteken és visszaemlékezéseken
keresztül, de izgalmas és mulatságos sztorikat is olvashatunk a
forgatásokon történt kalandjaikról, miközben bepillantást
nyerhetünk a sztárok magánéletébe és szakmai összecsapásaikba is.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Keményfiúk - Levente Király je 13,78 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...