Újjászülethetünk-e egy másik ember halálával? Mitch Albom szerint
igen. Ő így érzett, amikor újra megtalálta régi kedves tanárát,
akinek útmutatása húsz évvel korábban a világot jelentette neki.
Morrie ekkor már halálos beteg volt. Életszeretetével mégis
lenyűgözte környezetét és volt diákját, aki a betegágya mellett
hétről hétre megbűvölten hallgatta bölcsességeit szeretetről,
elfogadásról. Arról, hogy miért érdemes élni. A tanítvány, aki
mindaddig a sikert hajszolta és képtelen volt az igaz érzelmekre,
öreg professzorától búcsúzva átértékelte az élethez és a halálhoz
való viszonyát. A kötet önzetlen szolgálatnak indult, szerzője
szeretett volna hozzájárulni Morrie Schwartz orvosi költségeihez –
mára azonban a világ egyik legkelendőbb memoárja lett. Több mint 40
nyelvre fordították le és közel 15 millió példányban kelt el.
Leckék az életről címmel tévéfilm is készült belőle: Morrie
szerepében láthattuk utoljára minden idők egyik legnagyszerűbb
színészét, Jack Lemmont. A történet új borítóval, az eredeti
megjelenés 20. évfordulójára készült, bővített kiadásban jelenik
meg az Animusnál.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Keddi beszélgetések életről és halálról - Mitch Albom je 5,61 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...