Karinthy Frigyes "valóságos gerillaharcot" folyatott nemcsak
írásaival, hanem minden közéleti megnyilvánulásával a gondolkodás
és cselekvés szabadságáért. Egész életén át játszott, avantgárd
performance részeként volt színész, konferanszié, rendező, bűvész,
feltaláló, amatőr filmsztár és repülő riporter, a tudomány és a
technika szószólója, az interjúkban megannyi szerepet alakító,
felforgató nyilatkozó. Életművéhez az életében iktatott művészeti
mozzanatok sora is hozzátartozik. Fráter Zoltán 1987-ben megjelent
"Mennyei riport Karinthy Frigyessel" című könyve az írót a korabeli
sajtó tükrében mutatta be, felvázolva a szenzáció természetrajzát.
Új kötete Karinthyt a gondolatszabadságért harcoló városi
gerillának és világirodalmi példákon edzett akcióművésznek
láttatja, miközben értelmezi a vele készült beszélgetéseket,
közreadja a gerillaharcmodorral kapcsolatos kis híreket,
tudósításokat. Az átdolgozott kiadás a riportok, interjúk bővített,
lehető legteljesebb összeállítását tartalmazza. A lapokban
szétszórt alkalmi válaszokból pedig mai ismereteink szerint
hiánytalan gyűjtésű, nemcsak komoly véleményben, de humorban is
gazdag mennyi riport bontakozik ki, ügyelve Karinthy minden
szavára.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Karinthy, a városi gerilla - Zoltán Fráter je 10,59 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...