"A szüleink bennünk vannak. Akkor is, ha egész életünkben
küzdöttünk ez ellen." Megrendítő regény egy, a soá elől menekült
család sorsáról. Sarah és Ariel nem szabadulhat szörnyű múltjától.
A fiuk, Julien körül forog az életük, akinek helyettük kellene
teher nélküli életet élni - de ez nem sikerül. Julien elhagyja a
tettesek hazáját, Párizsba megy, ahol színházi rendezőként
dolgozik. A családját sújtó katasztrófa azonban neki is
elviselhetetlen terhet jelent. Minden fájdalom ellenére csak a
szülei halála után adódik lehetősége az újrakezdésre - feleségül
veszi Perlát, és megszületik a gyerekük. Julien ehhez a gyerekhez
fordul, hogy megmentse a halottakat a feledéstől - mert nincs
nulladik óra. Sem az áldozatok, sem a tettesek számára. Egy
éjszakán át a fia ágyánál virrasztva meséli el szülei történetét.
Beszámolójából kaddis, halotti ima lesz, amivel megpróbálja
megtörni családja hallgatását és meg akarja szabadítani a túlélőket
rémálmaiktól. Michel Friedman 1956-ban született Párizsban,
lengyel-zsidó családban. Szülei a holokauszt túlélői, rajta voltak
Schindler listáján. Friedman 1965 óta Frankfurt am Main-ban él,
ügyvéd, politikus, televíziós moderátor és publicista.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kaddis, pirkadatkor - Michel Friedman je 9,50 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...