HAT GYANÚSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG... A házban halk jazz
muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött
fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald
Remyt. Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos. A Little
Kilton-i társaság ugyanis detektívjátékot játszik, amely tele van
változatos feladatokkal, titokzatos üzenetekkel és persze
intrikákkal. Pip nyomozói vénája pedig már itt is megmutatkozik,
sőt, az este végén egy merész ötlete támad... A Jó kislányok első
gyilkossága Holly Jackson nagysikerű Jó kislányok... trilógiájának
előzménytörténete. "- Hm, ez azért érdekes. - Pip elgondolkodott. -
Fenn, az emeleten pont a szobám mellett futnak a vízcsövek, így
mindig hallom, ha valaki fürdővizet enged; elég nagy zajt csap. - A
hatás kedvéért rövid szünetet tartott, és a többiekre nézett. - Ma
este a csövek némák voltak. Cara színpadiasan felhördült. - Mintha
azt mondtad volna, hogy aludtál. - Lauren értetlenséget színlelt. -
Hogy hallhattál volna bármit is? Pip erre nem tudott mit
válaszolni. - Oké, nos, ez felettébb érdekes - szólt közbe Jamie,
és megvakarta az állát. - Úgy tűnik tehát, hogy mindannyian egyedül
voltak a gyilkosság idején. Ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy
senkinek sincs alibije."
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...