A világsikerű történelmi családregény, a Jeruzsálem
szépségkirálynője anyákról és lányaikról, tiltott szerelmekről,
elmesélt és elhallgatott családi történetekről, valamint négy
generációt összekötő, bonyolult kapcsolatokról szól. Gabriela
anyja, Luna a legszebb nő Jeruzsálemben, a férfiak versengenek a
kegyeiért. Szépsége és bája mindenki számára elérhető, de a saját
lányát soha nem engedi közel magához. A kislány gyerekkora óta
küszködik azzal, hogy ők ketten kötődjenek egymáshoz, de amikor
beüt a tragédia, Gabriela ráébred arra, hogy anyja nem csupán
Jeruzsálem mindenki által csodált és irigyelt szépségkirálynője.
Felnőttként Gabriela szeretné megérteni a kapcsolatukat, ezért sok
apró darabból próbálja összerakni szefárd zsidó családja történetét
dédnagyanyjától, a gyógyítóként ismert Mercadától kezdve az
angoloknál takarító Rosa nagymamán és a nagynénikéin keresztül
egészen Lunáig. A történetfolyam a századfordulótól a hetvenes évek
elejéig ível át. Több generáció felejthetetlen nőalakjai
elevenednek meg benne, akik mindig emberfeletti erővel küzdötték át
magukat érzelmi megpróbáltatásaikon és a vérzivataros időszakokon.
Miközben nyomon követjük nem mindennapi sorsukat, elénk tárulnak
Izrael történelmének legfontosabb eseményei a britek bevonulásától
kezdve a második világháborún át az izraeli állam megalapításáig,
míg végül Gabriela személyes történetén keresztül betekintést
nyerünk a hippikorszakba is. Sarit Yishai-Levi gyengéd humorral és
hatalmas szívvel szőtte egységes mesefolyammá a történeteket, mi
pedig elmerülhetünk ebben a szeretetre és megbocsátásra épülő,
különleges világban.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Jeruzsálem szépségkirálynője - Sarit Yishai-Levi je 12,51 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...