Kin Stewart átlagos családapa: informatikával foglalkozik, a
mindennapok apró-cseprő gondjaival küzd, és próbál jóban lenni
tinédzser lányával, Mirandával. Valójában azonban időutazó titkos
ügynök a jövőből, aki az 1990-es években rekedt egy küldetés során.
Múltját titkolva új életet kezdett, ám időről időre
emlékezetkieséssel járó rosszullétek törnek rá, és ezek megzavarják
a családi nyugalmat. Egy délután megérkezik a „mentő” csapat –
tizennyolc év késéssel. Küldetésük: visszavinni őt 2142-be, ahol
valójában csak hetek teltek el, és ahol egy másik család várja,
amire nem emlékszik. A két történet között őrlődő Kin
kétségbeesetten igyekszik fenntartani a kapcsolatot múltbeli és
jelenbeli életével egyaránt. De amikor bizonyos lépései azzal
fenyegetnek, hogy elpusztulhat az Időfelügyelő Ügynökség,
megváltozhat a történelem, és lánya élete is veszélyben forog,
vállalkoznia kell egy utolsó útra Miranda megmentése érdekében, még
akkor is, ha ezzel megsérti az időutazás összes szabályát. Az Itt
és most és aztán kivételes sci-fi, melyben a szerző egyszerre képes
elkápráztatni játékos fantáziája, képzelőereje sokszínűségével,
ugyanakkor megmutatja az apai szeretet mindent elsöprő erejét is.
Hiszen, ha egy férfi számára a lánya élete a tét, nem ismer határt
sem térben, sem időben…
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Itt és most és aztán - Mike Chen,Mihály Szente je 11,62 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...