Giuseppe Catozzella egy kevésbé ismert epizódot tár fel az olasz
történelemből. Maria Oliverio, vagyis Ciccilla a korszak
legismertebb női brigantija volt, akinek történetével Alexandre
Dumas is foglalkozott egy cikksorozatban, sőt azt tervezte, hogy
regényt is ír a „vérszomjas fenevadról”, hiszen akkoriban alig volt
hírhedtebb nő a huszonéves útonállónál. Ha ez a regény nem is
készült el, dea Robin Hood klasszikussá vált történetét az olasz
brigantik ihlették. Garibaldi sikeres hadjárata és az egységes
Olasz Királyság megteremtése Itália legfényesebb időszakai közé
tartozik. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a szabadságért
milyen árat kellett fizetniük azoknak a szicíliai nincsteleneknek,
akik a nagy hazafi oldalán harcoltak. Akiknek sokszor egyebük sem
volt a reménynél, hogy nem csupán megszabadulnak a Bourbon-ház
uralmától, de kitörhetnek a szegénységből is. A hazaszeretet és
Garibaldi ígéretei tartják bennük a lelket, ám a régi urakból
csakhamar újak lesznek, az ígéretek pedig szertefoszlanak. Az
elkeseredetteknek pedig nem marad más lehetőségük, mint bevenni
magukat a délolasz erdőségekbe, és brigantiként küzdeni a saját
igazságukért. Így lesznek ők az Olasz Királyság első számú
ellenségei és célpontjai. Maria igen szegény családban látta meg a
napvilágot Calabria szívében. A nélkülözést enyhítendő a legidősebb
nővért, Teresát egy ismerős városi arisztokrata család gondjaira
bízták, s már készülnek arra, hogy Mariát is odaadják nekik, amikor
tragédia történik. Így a legidősebb nővér visszakerül a szűkös
családi házba a sok éhes száj mellé, akiket mélyen megvet. Mivel
Teresa a húgát, Mariát okolja a szülei haláláért, bosszút fogad és
mindent elkövet, hogy megkeserítse a fiatal lány életét…
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Italiana - Giuseppe Catozzella je 14,10 €
Nedokončené príbehy Númenoru a Stredozeme sú súborom príbehov,
ktoré pokrývajú celé časové pásmo od prehistorických Starých časov
Stredozeme, detailne opisovaných v Silmarillione, až po Vojnu o
Prsteň, ktorou vrcholí trilógia Pán prsteňov. Netvoria ucelený
dejový prúd, ale ponúkajú čitateľovi ojedinelú možnosť zoznámiť sa
s neskoršími či podrobnejšími verziami príbehov, s ktorými sa už
stretol v predchádzajúcich knihách, nahliadnuť do procesu
Tolkienovej tvorby a znalosť už známych dejov obohatiť o doposiaľ
nepublikované úryvky a zlomky rozprávania. Obsiahly zväzok z
autorovej pozostalosti usporiadal a komentárom a poznámkami doplnil
Tolkienov syn Christopher, ktorý je aj autorom bohatého
informatívneho registra. Z tvorby J.R.R. Tolkiena postupne vyšlo
viacero titulov, ktoré sú samostatné a nie je nutné čítať ich po
poradí, okrem titulu Hobit, na ktorý nadväzuje trilógia Pán
prsteňov: 1. The Hobbit (originál vyšiel v roku 1937; v slovenčine
Hobit) 2. The Lord of the Rings (originál vyšiel v roku 1954 – 55;
v slovenčine Pán prsteňov) 3.The Silmarillion (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 1977; v slovenčine Silmarillion) 4. The History
of Middle-earth (doslova „História Stredozeme“) alebo Unfinished
Tales (doslova Nedokončené príbehy) ( originál vyšiel z
pozostalosti) 5. The Children Of Húrin (originál vyšiel z
pozostalosti v roku 2007; v slovenčine Húrinove deti)
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...