Oskar ?nagyapa egyik szokása az volt, hogy megszámolta a
közvetlenül az állomás mögött álló ház erkélye alatt elzúgó
tehervagonokat. A nagyapa egykor a közeli üzemben öntötte az
alumíniumot, ami Olaszországba, onnan pedig az egész világba
eljutott. Ezzel szemben az ő legtávolabbi utazása egy svájci
kisvárosig, Einsiedelnig tartott. A távoli, félreeső kis
hegyifaluban, ahol az utcácskák olyan szűkek, hogy a gyerekek a
háztetőkön ugrálva is átkelhetnek rajtuk, magányosan éldegél a
nagymama, aki mindig másik életről álmodott, és éjjelente verseket
írt. Már régen elmúltak azok az idők, amikor a meredek hegyoldalon
létrákon szállították az árut. Manapság Subaruval szokás
bevásárolni a Placette-ben minden szombaton. Amikor egy februári
napon nagyapa megkéri az unokáját, hogy kísérje el a szőlőbe
metszeni, mindketten tudják, hogy nem csak a szőlő napjai vannak
megszámlálva. Rolf Hermann első elbeszéléskötete valódi irodalmi
újdonság. Gyermek- és ifjúkorára pillant vissza, amit egy égbe
nyúló hegyekkel körülölelt völgyben töltött a svájci Wallis
tartományban. Három generáció életterét ábrázolja az idők
változásában, melegséggel és érzelemmel teli gazdag képleírással,
sajátos nyelvezettel. Csendes vágyódásokról és halk búcsúzásokról
mesél – gyengéd melankóliát, néhol éles fájdalmat váltva ki az
olvasóban. És az írásról, arról a tevékenységről, ami a tárgyaknak
és az azt kedvelő embereknek halhatatlanságot kölcsönöz.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Illanó otthon - Hermann Rolf je 5,07 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...