A kötet szerzője, Márki Sándor (1853-1925) korának neves
történésze, a kolozsvári, majd a szegedi egyetem professzora.
Kutatásainak eredményét számos monográfiában foglalta össze.
Könyvet írt többek között a magyar középkorról, Dózsa Györgyről, az
1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéről. Az 1900-as
évek elején a Történelmi Társulat kérésére írta meg II. Rákóczi
Ferenc életrajzát és szabadságharcának hiteles történetét. A
fejedelemről szóló háromkötetes tudományos monográfia Budapesten
1907 és 1910 között jelent meg. A Szent István Társulat felkérésére
Márki Sándor a korábbi három kötetből kiindulva a nagyközönség
számára egy kötetben foglalta össze II. Rákóczi Ferenc életét és
történelmi jelentőségét. A szerző halálának évében, 1925-ben
megjelent kötet a történelmi eseményeket a legpontosabban követve,
olvasmányos formában adja közre II. Rákóczi Ferenc fordulatokban
gazdag életét. Ír a fejedelem gyerekkoráról, ismerteti küzdelmeit,
győztes és vesztes csatáit, elemzi a szabadságharc bukásához vezető
okokat. Megírja a francia udvarban töltött időt és a rodostói
száműzetés szomorú éveit. A kötet népszerű volt a két háború között
a magyar történelem iránt érdeklődők körében.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy II. Rákóczi Ferenc élete - Sándor Márki je 8,00 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...