Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését
látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát
rajzolt róluk. „Babits Bihály” versei, vagy az Ady költészetét
parodizáló Moslék-ország mára már érettségi tétel, Kemény Simon
nevét pedig nem is ismernénk, ha Karinthy nem írt volna gúnyrajzot
róla. „Most már tudom, hogy alapjában véve szerettem azokat az
írókat, akiknek torzképét itt találja az olvasó” – írja későbbi,
gyűjteményes kötetének előszavában a magyar irodalmi paródia atyja.
Bármennyire ágált is ellene, az Így írtok ti alapozta meg Karinthy
országos népszerűségét, és idővel klasszikussá vált: száz év múltán
is élvezhető, szórakoztató – megunhatatlan. KARINTHY FRIGYES
(1887–1938) „Ez a marha volt köztünk az egyetlen zseni!” – mondta
Karinthyról legjobb barátja, Kosztolányi Dezső. A Nyugat legendás
első nemzedékének oszlopos tagja, nyelvzsonglőr, bámulatos
műveltségű próza- és drámaíró, költő és parodista 1926-ban kötött
életműszerződést az Athenaeum Kiadóval. A nagyszabásúra tervezett
tízkötetes Karinthy-válogatás kiadását azonban nehezítette, hogy a
szerző számos művének kiadási joga addigra már elkelt. Karinthynak
így párhuzamosan több kiadója is volt. Az Így írtok ti az író
életében három változatban jelent meg, mindhárom az Athenaeum
kiadásában. Az Athenaeum Kiadó, amely ma a Líra csoport tagja,
alapításának 180. évfordulójára díszkiadással emlékezik meg azokról
a szerzőkről, akiknek életművét gondozta.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Így írtok ti - Gyűjteményes kiadás - Frigyes Karinthy je 12,26 €
Je ťažké nájsť samého seba a na svete je naozaj množstvo ľudí,
ktorí to nikdy nedokážu. Ally d'Apliese sa však rozhodne, že si
nenechá utiecť život pomedzi prsty. Je rozhodnutá zistiť, kým je, a
tak nasmeruje svoju cestu k mrazivému severu, dostala totiž
indíciu, aby jej hľadanie išlo ľahšie. Tou indíciou je životopis
nórskeho hudobného skladateľa, ktorý žil v 19. storočí. Po príchode
do Nórska ju okúzli hudobný svet, ktorý je s jej životom spojený
viac, ako doteraz tušila. Jej osud sa však začne rozmotávať až
vtedy, keď narazí na Annu Ladvik, nie príliš slávnu speváčku, ktorá
vystúpila v prvom predstavení Griegovej legendárnej hudby na motívy
Ibsenovho Peera Gynta. Až vďaka nej začne Ally rozumieť tomu, kým
vlastne je.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...