"Idő! Jelenvaló Létel: de Múlt s Jövő csak Semmi. Hát van-é kedves
közöttök egy?" (Katona József: Idő) Két fiatal lány, akiket több
mint száz év választ el egymástól, ám a sorsuk egy ütött-kopott
naplónak hála, rövid időre mégis összekapcsolódik. Zelma, a híres
építész, Pártos Gyula árván maradt unokahúga, szinte mindennap ott
ül Kecskemét főterén, és az épülő Városházát rajzolja. A Millennium
évében egy véletlen folytán megismerkedik Ferenczy Idával, Sisi
felolvasónőjével, aki vállalkozik rá, hogy modellt ül neki.
Beszélgetéseiket a fiatal lány feljegyzi naplójába. Az egyetemista
Kinga, aki éppen a szakdolgozatát írja, és 2022 nyarán nap mint nap
elhalad a felújítás alatt lévő Városháza mellett, ugyancsak egy
rejtélyes véletlennek köszönhetően szert tesz a réges-régi naplóra,
amelyből megismeri és megkedveli Zelmát és Idát. Azt először még
nem sejti, hogy a kis könyvecske, valamint néhány szénrajz az ő
életére is óriási hatással lesz. Vajon milyen lehetett Kecskemét
utcáin sétálva és Lechner Ödön készülő remekművét csodálva
szembetalálkozni Ferenczy Idával? És vajon a huszonegyedik század
elején még megtalálhatók az egykori kincsek, felidézhetők a régi
kedves arcok és emlékek a "hírös városban"? A történetet olvasva
fokozatosan tárulnak fel előttünk a régmúlt és a jelen titkai, a
háttérben Kecskemét büszkeségével, a napjainkban megújuló gyönyörű
Városházával.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Ida titkai - Janka Fábián je 11,10 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...