Fergetegesen humoros könyv a munka világáról. A szerző saját
bevallása szerint nem önsegítő könyvet írt és nem is
karrierútmutatót - okos tanácsaival mégis sok pályaválasztónak,
munkakeresőnek vagy munkahelyi változásra vágyónak nyújt
segítséget. Carina Maggar az elmúlt tíz évben sok mindennel
foglalkozott: fürdőgolyóktól ingatlanokig mindenfélét árult,
pénzért kutyát sétáltatott, blogolt, dolgozott filmstúdióban,
szinkronizált, illetve online- és tévéműsorokat is vezetett. Nem
igazán követett logikus karrierutat. A munkával kapcsolatos
döntéseit általában az alábbi három dolog befolyásolta: a)
kétségbeesés, b) spontaneitás, c) intrika. Miközben pillangóként
röppent munkahelyről munkahelyre, rengeteg emberrel megismerkedett
- némelyikük e kötet lapjain is felbukkan. Több szektorban,
környezetben és szerepkörben is kipróbálta magát. Sok-sok különféle
emberrel volt dolga, akik karrierjük más-más szakaszában jártak,
így lehetősége nyílt megfigyelni, megérteni és megtanulni, hogy ők
miként csinálták a dolgaikat. Könyvében a munka világában létező
rengeteg kimondatlan szabályt osztja meg az olvasókkal, hogy
senkinek ne kelljen egyedül felgöngyölítenie őket. Hitelesen ír
arról, milyen az, ha az ember hibázik, elbukik, kamuzik, süketel,
hülyeséget mond vagy hülyeséget csinál, mert ő már mindegyiket
elkövette.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Hogyan ne legyen szívás a munka? - Carina Maggar,Kinga Nyuli je 13,38 €
Chladné londýnske ráno. Veľký kufor, ktorý vyplavila Temža.
Detektív šéfinšpektor Erika Fosterová a jej kolegyňa Mossová už
tušia, že ich vnútri čaká nepríjemné prekvapenie… Ale na to, čo
naozaj nájdu, keď sa im zhrdzavený kufor podarí po niekoľkých
márnych pokusoch otvoriť, nemôže byť pripravený nikto… Hoci to nie
je prvýkrát, keď detektív šéfinšpektor Erika Fosterová čelí
brutálnej vražde, kufor s rozrezaným telom mladého muža vyplavený
na breh Temže ju šokuje. Pred dvoma týždňami bolo navyše nájdené v
podobnom kufri telo mladej ženy. Je to len náhoda alebo sa Erika a
jej tím budú musieť opäť postaviť sériovému vrahovi? A čo ďalšie
prípady, ktoré sa stali v inom okrese a za iných okolností? Môžu sa
aj u nich nájsť nejaké spoločné znaky s prípadom tiel v kufroch?
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...