"Miért nem vagy egy kicsit kitartóbb?!" Vajon melyik szülő száját
nem hagyta még el ez a mondat... A kérdés az, hogy mit érünk el
valaminek a számonkérésével, amiről gyermekünk azt sem tudja,
hogyan kezdjen hozzá. Pontosan ebben segít ez a kötet: tizenöt,
eszköz nélkül megvalósítható, vizuálisan megjelenített módszert ad
gyermekünk kezébe. Ő választhatja ki, melyiket szeretné kipróbálni
közülük, a gyakorlásban pedig egy háromlépéses stratégia is segíti.
Eközben a gyermek megérti, hogy - még ha elsőre félelmetes is -
sokkal vagányabb új dolgokat megpróbálni, mint elutasítani a
kihívást jelentő helyzeteket. Azzal a gondolattal is ismerkedik,
hogy a valódi bátorság az, ha vállaljuk a hibázás lehetőségét, és
nyitottak vagyunk az új élményekre, kihívásokra. A könyv azonban
sokkal több, mint kitartást segítő stratégiák tára. Megvitatása
közben gazdagodik a szülő és a gyermek közös ismeretanyaga: nemcsak
a nehéz helyzetekkel való érzelmi megküzdéssel, hanem a
képességbővítéssel, a tanulás hasznával, valamint az önmotivációval
és a személyiségfejlesztés szépségével kapcsolatban is. A
gyermekkor a kísérletezés időszaka: bátorítsuk kicsinyünket! Minden
egyes tapasztalattal, amit szerez, közelebb kerül ahhoz, hogy
aktívan cselekvő, kompetens, reziliens felnőtté cseperedjen.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Hogyan legyél nyitott és kitartó - Emese Szloboda-Kovács je 9,90 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...