„Egy amerikai katona a szövetségesek arcvonalán az egyik bokor
mögül kémlelte a Brenta folyó völgyét – a hegyek fák borította
lábainál szétszórt tanyák festői látványa tárult elé. A dombvidék
tele volt német ejtőernyősökkel. Az ellenséges vonalak felől többen
is egyenesen az amerikai közlegény felé tartottak: fél tucat
partizán, fegyverrel a kezében, egy jobban öltözött,
fegyvertelennek tűnő civil, valamint egy szikár alak kopott,
szürkéskék egyenruhában. Mindenki, aki ébren volt az amerikai
frontvonalon, árgus szemmel figyelte, ahogy ezek az emberek
előbukkannak a német hadállások közül és leereszkednek a lankán a
völgybe. El sem tudták képzelni, mindez mit jelenthet.” Először
olvashatjuk teljes egészében annak döbbenetes történetét, hogy 1945
áprilisában a német lágerekből hogyan gyűjtötték össze és
szállították az olasz Alpokba a nácik legértékesebb foglyait, hogy
Hitler alku tárgyaként használhassa őket a világháború utolsó
napjaiban zajló kockázatos végjáték során. Az SS-nek kiadták a
parancsot: amint a katonai helyzet romlik, végezzék ki mind a
százharminckilenc túszt – európai államfőket és tábornokokat,
náciellenes összeesküvőket és családtagjaikat, brit titkos
ügynököket, a „nagy szökés miatt” híressé vált angol tiszteket,
pilótákat, időseket és gyermekeket. Feszültséggel teli dráma
kezdődött. Az őrök egyre kiszámíthatatlanabbá váltak, és a rabok
sorsát az SS és a Wehrmacht közti súlyos konfliktus is
beárnyékolta, míg végül az amerikai hadsereg kétségbeesett
mentőakciót indított a kiszabadításukra. A Hitler utolsó dobása
eddig kiadatlan forrásokból merítve, regényes formában számol be
erről a meghökkentő eseményről, a foglyok borzasztó hányattatásain
át a szerencsés megmentésükig.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Hitler utolsó dobása - Jeremy Dronfield,Sayer Ian je 15,32 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...