„Ez a történet felkarcolta a lelkemet, kifacsarta a szívemet, és én
imádtam ezért.” – Egy anonim könyvfüggő olvasmányaiSzeretni csak
úgy lehet, ha van mit vesztened.Egy szív nem dobog hiába, igaz? Nem
azért pumpálja belénk az életet, hogy feladjuk a küzdelmet. Azonban
alakulhat úgy a sorsunk, hogy a vég gondolata nem is tűnik annyira
riasztónak. Hazel már megtapasztalta, hogy milyen érzés, amikor
mindent elveszít. A méltóságát, a szabadságát és a szerelmét…
Amikor azonban a festői szépségű Vernazzában felragyog számára az
újrakezdés fénye, mégse képes elviselni az elengedéssel járó
fájdalmat. Hiszen Dario emlékét semmi nem tudta felülmúlni. Se az
olasz kis halászfalu, se a meredek olajfaligetek látványa, de még a
szomszédjában lakó férfi lehengerlő mosolya és odaadó törődése sem.
Dario közben megállíthatatlanul haladt azon az úton, amit bűn és
kegyetlenség szegélyezett. De őt nem riasztotta el ennek a
könyörtelen világnak egyetlen gonosz árnya sem. Elszántan hajtott a
célja felé, mert a bosszúvágy erősen tombolt benne. És tudta jól,
hogy a sorsa elől úgyse tudna elbújni. Főképp azért nem, mert
vezérnek született. Ő volt don Moran – a hírhedt maffiacsalád
feje.De vajon hátat lehet-e fordítani a szerelemnek? Tényleg ez az
egyedüli megoldás számukra, hogy mindketten élhessenek? Elveszett
már minden remény, vagy győzni fog bennük a vágy, hogy ismét egymás
karjaiban találjanak oltalmat a szívük fájdalmára? K. M. Holmes
visszatér Hazel és Dario párosához. Megmutatja, hogy milyen jövőt
tartogat számukra a sors, melyben a veszteségnek és az erőszaknak
kell megküzdenie a vággyal és a szerelemmel.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Hazel - Holmes K. M. je 10,14 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...