A százaknak eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembesülniük.
Merthogy… az emberiség hazatér. A vad, zavaros környezet ellenére a
százaknak sikerült valamiféle rendet kialakítaniuk a Földön. Ennek
a kényes egyensúlynak az újabb űrkompok érkezése vet véget. A
landolók a szerencsések köze tartoznak, a Kolónián ugyanis fogytán
volt az oxigén. De ahogy mondani szokták, a szerencse mulandó. Az
alkancellár erőszakos törekvései és a vad földi lakók minden életet
veszélybe sodornak. Mindeközben Wells és Sasha pengeélen táncolva
próbálja elérni a békét, mit sem sejtve a szerelmüket fenyegető
baljós erőkről; Glass és Luke a sorsot kísértik, amikor egy meghitt
erdei házban védtelenül magukra maradnak; Clarke a szüleit kutatja,
miközben élete szerelme, a fékezhetetlen Bellamy múltja halálos
veszélyekkel fenyegetve mutatja meg, hogy még nem merülhet
feledésbe. Eljött tehát az ideje, hogy a százak összefogjanak, és
harcba szálljanak a Földön megtalált szabadságért, máskülönben
elveszíthetik mindazt, amit addig szerettek. Ajánlók: „Az olvasókat
rabul ejti az a feszültség, ahogy a fiatalok az atomháború sújtotta
Földön megküzdenek az új társadalom kialakításával, és az ingadozó
romantikus kapcsolatok miatti izzó szenvedéllyel.” Publishers
Weekly „Sejtelmes és lebilincselő írás. Keveredik benne A Legyek
Ura, az Across the Universe – Túl a végtelenen és Az éhezők
viadala. Kass Morgan zseniálisan fonja a történet szálait.”
Booklist „Az írónő könyvei csak úgy olvastatják magukat. A többféle
nézőpont erősíti a cselekményt. Jól látható a szereplők fejlődése,
és az érzelmek is nagyobb hangsúlyt kapnak.” Barnes and Noble
„Hihetetlenül imádtam ezt a könyvet. Az előzőek nagyon jól
felépített folytatása, és fantasztikus a cselekménye, tele volt
meglepetéssel.” Amazon „Nagyon élveztem a feszültséget. Mindig
történt valami váratlan, vagy valaki épp mesterkedett valamiben.
Izgalmas volt látni, hogyan hálózza be a fiatalokat a hatalomvágy,
illetve mire lehet képes valaki a szerelemért.” Goodreads
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Hazatérés - Morgan Kass je 6,48 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...