Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a Világ Igaza ebben a könyvben
visszatekint 1944-es embermentő tevékenységére: a református Jó
Pásztor Bizottság tagjaként a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával
a nyilas uralom és Budapest ostroma idején csaknem 2000 üldözött
gyereket és felnőttet mentett meg. A háború után az árván maradt
gyerekek számára demokratikus alapon működő árvaházat hozott létre
(Pax Gyermekotthonok, Gaudiopolis). Sztehlo munkásságának
legfontosabb dokumentuma visszaemlékezése, amely jó másfél
évtizeddel az események után, 1961-62-ben keletkezett svájci
emigrációjában. Bár a szöveget életében nem adták ki, a svájci
közeg jóval szabadabb emlékezési lehetőséget biztosított számára,
mint a Kádár-kori Magyarország, ahol a zsidóüldözés története csak
kellő ideológiai szigorral lett volna elbeszélhető nyilvánosan. A
memoár az 1980-as évek elején jelentősen meghúzott, szerkesztett
változatban jelent meg először: kötetünkben most a szöveg első
teljes, csonkítatlan kiadása olvasható. A szöveg a sajtó alá
rendező Kunt Gergely jegyzeteivel és utószavával jelenik meg.
Sztehlo Gábor (1909-1974) evangélikus lelkész, pedagógus.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Háromszázhatvanöt nap - Emlékek a magyarországi zsidómentésről 1944-ben - Gábor Sztehlo je 18,38 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...