2016. június 4-én lenne hetvenéves Halmos Béla, a táncházmozgalom
egyik alapítója. A három évvel ezelőtt elhunyt, sokszorosan
kitüntetett prímás és népzenekutató sokszínű életét és szerteágazó
munkásságát mutatja be ez a fotókkal gazdagon illusztrált
monográfia, melyben legközelebbi alkotótársai Sebő Ferenc,
Sebestyén Márta, Éri Péter, Gryllus Dániel, Lányi György és Szomjas
György is megszólalnak. A táncházmozgalom történetében keveseket
övezett akkora közmegbecsülés és -szeretet, mint Halmos Bélát.
Koncertezett, gyűjtött, kutatott, tanított, népzenei tévéműsorokat,
portréfilmeket készített és mindenekelőtt táncházakban muzsikált
évtizedeken át. Csupaszív ember volt, a szó nemes értelmében vett
mozgalmár. Miként a szerző írja a kötet előszavában: Kellő
önérzettel és stabil elvekkel szemlélte a világot, közben mégis
hagyta élni a másikat. Mindenről és mindenkiről megvolt a
határozott véleménye, ugyanakkor mindent és mindenkit elfogadott
olyannak, amilyen. Ezért is fordultak hozzá annyian bizalommal,
ezért is értett szót mindenkivel, ezért is kérték fel annyi
tisztségre. És idősebb korára ezért is lehetett a revival mozgalom
Béla bácsija. Aki mindig azt nézte, ami összeköt bennünket és sosem
azt, ami elválaszt.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Halmos Béla emlékezete - Jávorszky Béla Szilárd je 4,48 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...