A könyv címében szereplő fiú történetéről sokan hallhattak, hiszen
nagy port vert fel a közelmúltban a nyilas Zentai Károly
kiadatásának ügye. Az ellene szóló vád Balázs Péter brutális
meggyilkolása volt az Aréna úti nyilasközpontban.Ezt a könyvet,
amely eredetileg közvetlenül a vészkorszak után jelent meg, a fiát
elvesztő édesapa írta. Ám a kötet megjelenésekor az apa még nem
jutott el a nyomozásában a vád megfogalmazásáig. A visszaemlékezés
éppen ezért az apa története. Az apáé, akinek döntenie kell,
feltegye-e a sárga csillagot, keresse-e reménytelenül elveszettnek
látszó fiát, vagy a családja többi tagját védje. Mindeközben ki
kell szabadulnia az Andrássy út 60.-ból, amikor elhurcolják, és
búvóhelyeket kell találnia magának és a családjának is. Balázs
Dezső története a kétségbeesett rohanás története a halál szakadéka
mellett.A kötethez Kéthly Anna írt előszót, aki 1946-ban még a
Nemzetgyűlés alelnöke és az MSZDP parlamenti vezetője volt. Így
ajánlja a könyvet: „Az apa, amikor emléket állit partizánfiának,
ezer és ezer makacs, meg nem alkuvó és életét feláldozó társának
állít emlékjelet, akiknek hősiessége nélkül csak szégyen és undor
kerülhetne történelmünk lapjaira.”A szöveget az eredeti
helyesírással közöljük, a borító előlapja is a korabeli kiadáséval
egyezik meg. A kiadói előszó bemutatja a Balázs Péter-ügy
utótörténetét egészen a Zentai elleni sikertelen kiadatási
eljárásig.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Halló! Itt Péter! Péter beszél! - Balázs Dezső je 5,61 €
Štvrté pokračovanie najúspešnejšej fantasy série súčasnosti Trón zo
skla. Prečítaj a podľahni – séria Trón zo skla je aj tvoja nová
závislosť. Celaena sa vracia do nenávideného impéria. Aby sa
pomstila. Aby zachránila svoje kedysi mocné kráľovstvo a postavila
sa zoči-voči tieňom z minulosti. Odkedy akceptovala svoje férske
dedičstvo, už nie je najobávanejšou nájomnou vrahyňou Celaenou
Sardothien. Teraz je Aelin Galathynius, dedička terrasenského
kráľovského trónu. No kým sa zmocní trónu, musí bojovať. Za svojho
bratranca - bojovníka ochotného za ňu položiť vlastný život. Za
svojho priateľa - mladíka spútaného v temnom väzení. A za svoj ľud
zotročený surovým kráľom, za ľud očakávajúci návrat kráľovnej.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...