Tizenhét bőrkötéses füzet. Valamennyi egy ruháskosárban lapult
Astrid Lindgren hajdani lakásában, és csak egy évtizeddel az írónő
halála után, 2013-ban kerültek elő. A füzetek egyetlen naplóvá
állnak össze, amelyet a háború kitörésétől egészen 1945
szilveszteréig vezetett. A kézírásos bejegyzések mellett fotók,
több tucat újságcikk is található, valamint olyan levélátiratok,
amelyekhez Lindgren a "piszkos meló" során jutott hozzá. Maga
nevezte így rejtélyes munkáját, amelyet a svéd titkosszolgálat
megbízásából végzett. Annyira gördülékenyen és élvezetesen
fogalmazott már akkor ez a rendkívüli ambícióval megáldott
háziasszony, aki naplójában követni, dokumentálni és lehetőség
szerint megérteni igyekezett a korszak bonyolult világpolitikáját.
Azontúl, hogy éleslátással és fejlett kritikai érzékkel közelít a
megismerhető adatokhoz, és értőn elemzi őket, családanyaként
egészen új témákra is kitér - az élelmiszerektől és születésnapi
ajándékoktól a gyermeknevelés problémáin keresztül a nemzeti
lelkiismeret háborgásáig -, így teremtve még hivatalos íróvá válása
előtt új műfajt: a női hadinaplót.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Háborús napló 1939-1945 - Astrid Lindgren je 7,89 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...