Amikor elveszítjük egy hozzátartozónkat, és vigasztalanok vagyunk,
úgy érezzük, minden hiába: a gyászunkból senki nem tud
meggyógyítani. És ez így van rendjén. Azt szokás mondani, "ki kell
fájni magunkat". Más szóval, be kell mennünk az alagútba, hogy
aztán a végén kijöhessünk a fényre. De milyen jó is, ha nem egyedül
kell ott bolyonganunk, hanem van egy szakember, aki megfogja a
kezünket és velünk együtt halad a kifelé vezető úton. A
gyászkísérők támaszt, erőt és bátorítást adnak, és annak a
bizonyosságát, hogy nem hagynak egyedül elveszni a fájdalmunkban.
Visszaigazolják, hogy eddig nem tapasztalt riasztó érzéseink a
tragikus veszteségre adott normális reakciók. Nem sürgetik a
gyászfolyamatot, hanem segítenek elviselhetővé tenni, és annak
reményét nyújtják, hogy lehetséges a megbékélés. Singer Magdolna
író, mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó több évtizede
foglalkozik különböző veszteségeket elszenvedett emberek gyászának
segítésével. Az évek során felgyűlt tapasztalatait osztja meg
szakemberekkel, gyászolókkal és a téma iránt érdeklődő olvasókkal.
A megindító esetek és szépirodalmi idézetek olvasmányos, sőt olykor
szórakoztató módon hozzák közelebb számunkra ezt a nehéz témát.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Gyászkísérés - Együtt a bánat és a feldolgozás útján - Magdolna Singer je 11,95 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...