Folytatódik a Clifton és a Barrington család huszadik századon
átívelő története, amelyben a főszereplőket minden eddiginél több
próbatétel elé állítja az élet. Harry és Emma Clifton két gyermekük
miatt is aggódhatnak: fiuk, Sebastian a barátjával, Brunóval épp az
országutat rója, amikor szinte a semmiből előbukkan egy teherautó,
és karambolt okoz. Vajon mindez véletlenül vagy szándékosan történt
így? A balesetet csak egyikük éli túl Úgy tűnik, Cliftonék fogadott
lányának, Jessicának az élete sem érhet révbe. A rendkívül
tehetséges festő lány képeit nem sokkal a kiállítást követően
összekaszabolják. Ráadásul épp az esküvője előtt bukkan fel egy
asszony, aki mindenáron tönkre akarja tenni a boldogságát. A halál
karmai a fiatal lányt sem kímélik A Barrington Hajótársaság
időközben luxus-óceánjáró építésébe kezd. Valaki azonban bosszút
esküszik, és semmitől sem riad vissza, hogy a vállalkozást
meghiúsítsa. Olybá tűnik, tervét siker koronázza: a társaság a csőd
szélére kerül, és az elnök, Ross Buchanan kénytelen lemondani.
Posztjára többen is pályáznak, és az elnökválasztó gyűlésen
mindössze egy szavazaton múlik a vállalat sorsa Az óceánjáró is
elindul első és egyben talán utolsó útjára Vajon mi történik a
Cliftonokkal? Mi lesz a hajótársaság sorsa? Véghez tudja vinni
akaratát a bosszúálló? Sikerül megmenteni a társaságot a csődtől,
vagy a kockázatos vállalkozás az egész családot magával rántja?
Jeffrey Archer mesterien szőtt regényfolyamának (Majd az idő
eldönti, Apám bűne, Féltve őrzött titok) negyedik kötete bővelkedik
meglepő fordulatokban, szövevényes intrikákban, és az utolsó
pillanatig fogva tartja az olvasót. A Clifton-krónika befejező
részét 2015-ben vehetik kézbe olvasóink.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Gondold meg, mit kívánsz! - Clifton-krónika 4. - Jeffrey Archer je 12,23 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...