Jókai kevéssé ismert, a szakirodalomban túlságosan elmarasztalt
regényének nagy része 1858-ban jelent meg folytatásokban a Magyar
Sajtó címu lapban, a befejezés évekkel késobb, a kötetben való
megjelenés elott készült el. A halogatás oka Nagy Miklós mértékadó
véleménye szerint az lehetett, hogy a téma nem ihlette annyira az
írót, mint más egyideju vállalkozásai. Az 1857-58-as gazdasági
válság és Jókai akkori pénzügyi nehézségei is motiválták, hogy a
pénz, a tozsde, az eladósodás motívumai foglalkoztatták. A mélyebb
indíték Jókai aggódása a nemesség polgárosodásának tévútjai és a
polgárság parvenü rangkórsága miatt. Az általa ajánlott javított
kapitalizmus eszméjét a regényben Fehér Gyula képviseli, az a
?hazafi?, aki szorgalmával, vasakaratával, gyakorlatiasságával
önerobol érvényesül, és a magáéval együtt a közösség ügyét is elore
viszi. Nem rangkórságból vagy érdekbol, hanem szerelembol vesz
feleségül grófleányt. A szerteágazó cselekmény fobb mozzanatai:
Borcz Mihály és Torhányi András, a felfuvalkodott, anyagias újnemes
és a szédelgo kereskedo egyaránt tönkremegy, gyermekeik
érdekházasságával kapcsolatos terveik ellenük fordulnak. Egy másik
szálon szerelem fejlodik ki Somlyóházi gróf leánya és Fehér Gyula
között: ?a táblabíró fia és a gróf leánya, mint szerény gazda, mint
szorgalmas gazdasszony, ha kincseket nem is, de független, senkinek
nem bókoló állást tudtak kivívni maguknak?. Az egyszerusíto
célzatosságért néhány emlékezetes részlet kárpótol (foleg az Egy
farsang az Alföldön címu fejezet). A Jókainál szokatlanul puritán
stílus és hang sok mindenben Mikszáthot elolegezi.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Felfordult világ - Mór Jókai je 2,05 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...