Mesteri regény az egyén természet iránti felelősségéről, az
öregségről és arról, hogy mi tesz bennünket emberréUlf egész életét
az erdőben töltötte, fákat vágatott ki, vadakra lőtt. Amikor
azonban egy hideg téli reggelen megpillant egy farkast a lápon, nem
sejti, hogy e találkozás örökre megváltoztatja az életét. Attól a
naptól fogva ugyanis az álom és az ébrenlét határán eggyé válik a
farkassal. Látja, amit ő lát. Teszi, amit ő tesz. Fut. Vadászik.
Párosodik. A hetvenes éveiben járó vadászt ez az élmény arra
készteti, hogy alapjában értékelje át a közösséghez, a múltjához,
sőt saját magához fűződő viszonyát, és élete végén óvatosan
megpróbáljon szembenézni önmagával: azzal, hogy ki lett belőle, és
azzal, hogy ki lehetett volna. Ám a farkas megjelenése nemcsak őt
változtatja meg, hanem a svéd kisváros mindennapjait is
felbolygatja. Nem mindenki nézi jó szemmel a ragadozó közelségét,
és csak idő kérdése, hogy felboruljanak a kisváros erőviszonyai, és
elszabaduljanak az elfojtott indulatok. A Farkasvér finom, magával
ragadó regény a természetről és az emberi lélekről. Ott a helye
Ernest Hemingway, Jón Kalman Stefánsson, Richard Powers legjobb
művei mellett.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Farkasvér - Kerstin Ekmanová,Beáta Dobosi je 12,04 €
Nešlo o nič vážne a niekedy sa to jednoducho stáva. Ich cesty sa
rozdelili a obaja vedia, že takto je to správne. Veď napokon, o nič
vážne nešlo. Ibaže by náhoda a osud chceli niečo iné. Collina
rýchlo dobehne krutá pravda a on sa predsa len ešte raz rozhodne
vyhľadať Eleanor. Túži po tom, aby ešte raz spojili svoje sily a
napriek mnohým chybám a príkoriam napokon dosiahli spravodlivosť.
Nič však nie je také jednoduché. Zvládne Collin presvedčiť Eleanor,
že stojí za to mu dôverovať? A aj keby áno, bude mať záujem pustiť
sa s ním do vopred prehratého súboja, hoci pravda je na jeho
strane? Toto je totiž nebezpečná hra, ktorá nemusí mať šťastný
koniec.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...