"Mi értelme van az életnek, ha nem oszthatjuk meg valakivel?"
Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a
halálból visszatérők mesélnek. És azután… kapott egy második
esélyt. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New
Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akiért gyermekkora óta
rajong, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már
alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból,
többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök
meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja: meg
kell értenie, miért jött vissza, hogy mi a küldetése a Földön.
Guillaume Musso regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő
szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben. Guillaume Musso
regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az
1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni.
A közönség először 2004-ben, az És azután… megjelenésekor
találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a
legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenkét
éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és
népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a
thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond
Chandler-díjat.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy És azután... - Guillaume Musso,Ágnes Tótfalusi je 12,02 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...