Így ért véget a világ – hogy elkezdődjön egy másik. Egy
megmagyarázhatatlan csillagközi esemény alig pár óra alatt
elpusztít minden szerves életet a Földön. Néhány ezer embernek
azonban sikerül az utolsó pillanatban digitálisan lemásolnia a
tudatát, így megmenekülnek a haláltól. Az apokalipszis után
létezésük célját keresve munkagépekbe, katonai drónokba,
szexrobotokba és más géptestekbe töltik le magukat, hogy új
civilizációt építsenek a régi helyén. Ahogy telnek az évek,
szövetségeket alapítanak, megvívják saját háborúikat, különféle
célokat és ideológiákat dolgoznak ki, hol nosztalgiával tekintve a
múltra, hol radikálisan szakítva vele. Grześ, a lengyel programozó
kétségbeesetten próbálja feldolgozni a múlt elvesztését, közben
végigkíséri az új emberiség formálódását és útkeresését. De vajon
az apokalipszis túlélői még emberek, vagy már csak egy kipusztult
faj árnyékai? A hús tesz bennünket emberré, vagy valami egészen
más? A magyar olvasók körében is ismert Jacek Dukaj (Extensa, Más
dalok) az egyik legnagyobb lengyel sci-fi és fantasyíró, akit
Stanisław Lem méltó örökösének tartanak. Összetett történeteiben
mindig az emberre fókuszál, szereplői belső jellemzői legalább
annyira foglalkoztatják, mint az őket körülvevő fantasztikus
világok. Számos elismerésben részesült, 2009-ben megkapta az
Európai Unió Irodalmi Díját. Az Érkezés a sötétségbe a legújabb
regénye, amelynek nyomán a Netflix készített azonos című sorozatot
2020-ban.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Érkezés a sötétségbe - Jacek Dukaj je 6,17 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...