„Hol keresse méltóságát egy (…) kisebbségi sors? A kevesebb joga az
élethez az, hogy különb” – szögezte le Németh László a kisebbségi
kérdésben. „Az erdélyi magyar szellem arra van hivatva, hogy
kicsiny lehetőségek között, nagy erőfeszítéssel egyetemesen emberi
szellemmé legyen. Erdély legkiválóbb fiai mindig érezték, hogy
olyan magaslatokra kell emelkedniök és emelniök népüket, honnan ők
is megláthassák a nyugati kultúra palotáinak és bástyáinak ormait,
de őket is megláthassák onnan azok, akik az emberi szellem
haladásának határvonalát figyelik”; s „az lenne a kívánatos, ha
erdélyi magyar szellemről csak azért lehetne és kellene külön
beszélni az egyetemes magyar szellemiségen belül, hogy ezzel a
névvel az egészséges, életrevaló és modern magyar szellem
mintaképét jelölhessék meg” – hirdette Makkai Sándor is. Vagyis az
ideált, amely a sajátos kisebbségiséget közvetlenül kapcsolja össze
a modern európaisággal és az emberi szellem erkölcsi
univerzalitásával, az alapjaiban, lényegében egységes és
oszthatatlan nemzeti kultúra feltétlen lét- és értékközegében. S ez
az eszmény nemcsak vezette, hanem kezdettől máig igen gyakran annak
megvalósítására is képesítette a veszélyeztetettség ellenére
kibontakozó kisebbségi magyar irodalmak – így a transzszilván
literatúra – legjobbjait. Erdély felé fordulni tehát: tágas és
megtartó önazonosságunk, minőségi önmagunk irányába való fordulást
is jelenthet – jövőnyitó megmaradásakarattal, hites és éltető
reménységgel.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Erdély felé - Zoltán Bertha je 3,66 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...