A romantikus családregény első kötete végén úgy búcsúztunk el
Emmától és Gábortól, hogy éppen önfeledten játszottak három
gyönyörű kisfiukkal a balatonkörtvélyesi házuk kertjében, és Emma
már negyedik gyermeküket várta. Az Emma fiai című második részben a
három fiúgyermek – Tamás, Péter és Gábor, azaz Öcsi – történetével
ismerkedhetünk meg. A három fiú, akik külsőleg és jellemükben is
nagyon különböznek egymástól, a maguk egyéni módján és eszközeivel
próbálják megtalálni a boldogságot a húszas–harmincas években. A
második világháború kitörése és eseményei azonban a Kóthay családot
is megtépázzák; nem maradnak el a tragédiák sem. A háború után
kibontakozó új rendszer pedig baljós árnyékot vet az életben
maradottak jövőbeni sorsára. Az Emma szerelméhez hasonlóan a
családregény második kötete is bővelkedik izgalmas, váratlan
fordulatokban, valamint megható, boldog és elkeserítő pillanatokban
– egyszóval igazi kikapcsolódást ígér. Ha a kedves Olvasónak
tetszett az Emma szerelmének történetét elmesélő első rész, a három
fiúról szóló második kötetben sem fog csalódni. Hamarosan
megjelenik a harmadik, befejező rész is, amely a huszadik század
végéig kíséri a Kóthay család lebilincselően izgalmas,
jellegzetesen magyar történetét: az Emma lánya.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Emma fiai - Janka Fábián je 13,38 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...