Castle Rock kisvárosában, Stephen King számos ikonikus történetének
helyszínén él Scott Carey, az elvált belsőépítész. Monoton
mindennapjait leginkább a beérkező munkák mellett a szomszédjába
költözött fiatal nőkkel folytatott sikertelen küzdelem töri meg,
akiknek a kutyái rendszerint az ő gyepén végzik el a dolgukat.
Scott látszólag nem különbözik másoktól, mégis különös dolgok
történnek vele. Napról napra egyenletesen veszít a súlyából, és
teljesen mindegy, hogy ruhában vagy ruha nélkül, székkel vagy
súlyzókkal áll rá a mérlegre, annak nyelve mindig az adott
állapotnak megfelelő súlyt mutatja. Scott értetlenül áll a helyzet
előtt, de mivel nem akar kísérleti nyúl lenni egy kórházi
műtőasztalon, ezért titkáról egyedül barátjának, dr. Bob Ellisnek
mesél. Mindeközben a gyepért folytatott harc során kiderül, hogy a
szomszédai által működtetett új étterem gondba kerül. Amikor Scott
felismeri a nők felé irányuló előítéletet, beleértve a sajátját is,
úgy dönt, mindenáron segíteni fog. Scottnak azonban nem marad sok
ideje, súlyvesztése felgyorsul, így szembe kell néznie az
elkerülhetetlennel: hamarosan nem marad olyan fizikai erő, amely a
földön tartsa. A valószínűtlen szövetségek, az éves futóverseny és
Scott rejtélyes szenvedése végül közel hozza egymáshoz a feleket,
és a legjobbat hozza ki azokból az emberekből, akik eddig csak a
rosszat látták egymásban és saját magukban egyaránt. Az Emelkedés
különleges mese a megértésről, az elfogadásról és a segítésről. És
persze a jelenkor amerikai mindennapjairól. Stephen King mindig meg
tudja lepni az olvasóit és képes új oldaláról megmutatkozni.
Garantáltan felemeli olvasóját.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Emelkedés - Stephen King je 6,48 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...