Az Elvesztegetett évek a második és harmadik Orbán-kormány
gazdaságpolitikáját és gazdaságirányítását elemzi és értékeli, a
megelőző időszakokokkal összevetésben. 2010-ben, amikor a Fidesz
kétharmados győzelmet aratott a választásokon, a politikai vezetői
azt ígérték, hogy a rendszerváltást végigviszik, korrigálják annak
korábbi hibáit, és felzárkózási pályára állítják a magyar
gazdaságot. Az elmúlt nyolc esztendő történései, gazdasági
eredményei azonban azt mutatják, hogy ezek a célkitűzések nem
valósultak meg. A piacgazdasági rendszer teljes kiépítése helyett
egy központosított államkapitalista, sok elemében inkább feudális
berendezkedés valósult meg. A modernizáció és felzárkózás helyett
pedig stagnálás és visszaesés történt, a volt szocialista országok
nagy többsége lényegesen jobb teljesítmény nyújtott a mögöttünk
hagyott időszakban. A Fidesz által kidolgozott NER értékes éveket
vesztegetett el azzal, hogy a hatalmi céloknak és rövid távú
politikai stabilitásnak rendelte alá a gazdaságot. Az Orbán-kormány
történelmi bűne, hogy a kedvező világgazdasági és nemzetközi
helyzet, valamint a jelentős európai uniós támogatások révén
kialakult páratlan lehetőséget nem a magyar gazdaság
modernizálására és a nemzet felemelkedésének elősegítésére
használta, hanem a saját hatalmának bebetonozására.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Elvesztegetett évek - Mellár Tamás je 3,63 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...