„Az írónő eddigi legjobb könyve.” – Veronica's Reading Vault A
világ nem tartozik neked semmivel. Erre akkor jöttem rá, amikor
elvesztettem a szeretett nőt, és szembe kellett néznem a keserű
ténnyel, hogy nélküle kell folytatnom. Gyötört a lelkifurdalás, nem
hagytak nyugodni az emlékek. Miután a repülőgépszerencsétlenség
elragadta tőlem a menyasszonyomat, beletörődtem, hogy magányosan
fogok élni. Csakhogy a szerencsétlenség egyik túlélője beviharzott
az életembe. Remi Grey vad volt és tüzes. Fény az alagút végén.
Mellette kezdtem azt hinni, hogy a sorsnak más tervei vannak velem.
De ahogy szép lassan fény derült a múltra, úgy tűnt, az egyetlen
dolog, amit a sors rendelt, hogy őt is elveszítem. Csakhogy Remiért
hajlandó vagyok kockáztatni, bármi legyen is az ára. A USA Today
bestsellerszerző, Aly Martinez három részes sorozatának két
összetört lélek a főszereplője, akik megmutatják nekünk, hogy a
szeretet és a szerelem a legmélyebb sebeket is begyógyítja. A könyv
lapjaiból csak úgy áradnak az érzelmek. „Aly Martinez ismét nagyot
alkotott.” – Sarina Bowen, a USA Today bestsellerszerző „Egy ilyen
olvasmányos, cselekményekben gazdag művet mindig nehéz letenni.” –
Wendy's Book Blog „Az ilyen könyvek miatt vagyok hajlandó olvasni!”
– The Book Bee
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Ellentétek vonzása - Aly Martinezová je 13,52 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...