"Szórakoztatóan tálalt romantika, és feszültségteli pillanatok." -
Maureen's Books Ostoba módon beleszerettem a férjembe.
Érdekházasságban élek. Kezdetben csak annyiról volt szó, hogy két
barát próbálja könnyebbé tenni a katonaság kötelékében töltött
életét - de a végére minden káoszba torkollott, amikor az érzelmek
valóságossá váltak. Hogy orvosoljam a hibámat, elvágtam minden
szálat, és magam mögött hagytam a harctéri mentőkatonaként töltött
életemet, Emmett Maxwell-lel együtt. Túl sok embert vesztettem el
már ahhoz, hogy meg tudjak nyílni a szerelemnek. A sors azonban
közbeszól, és utunk ismét keresztezi egymást. Most
magándetektívként dolgozom, és egy eltűnt lány ügyében nyomozok, a
szálak pedig Emmett szülővárosába vezetnek. Abban a pillanatban,
amint újra meglátom őt, ráébredek, mekkora ostobaság volt elhagyni,
és elhinni, hogy valaha is megszűnök szeretni. A legszörnyűbb
félelmemmel szembesülök, amikor ez az ügy már nemcsak az én
életemet fenyegeti, hanem az övét is. Vajon hányszor törhet össze
egy szív, mielőtt helyrehozhatatlanul meghasad? Corinne Michaels, a
New York Times bestsellerszerzője egy második esélyről szóló
kisvárosi románccal örvendezteti meg az olvasókat, amely megannyi
fordulatot és forró pillanatot ígér. "A történet fénypontja Blakely
és Emmett hullámvasútszerű utazása." - Professor Romance "Teljesen
beszippantott a kisvárosi romantika." - Anna Reads Here "Humorral
és vággyal fűszerezett." - The Escapist Book Blog
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Együtt, örökre - Michaels Corinne je 15,07 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...