Titokzatos vámpír szedi áldozatait a moszkvai utcákon. Az áldozatok
neveinek kezdőbetűiből Anton Gorogyeckij egy üzenetet olvas ki, és
Geszer parancsára nekiáll, hogy felgöngyölítse a szálakat. Vajon ki
ez a titokzatos vámpír, és hogyan kell értelmezni az üzenetét?
Gorogyeckij az archívumokban talált dokumentumok alapján próbál a
nyomára bukkanni, ám ekkor lányát, az Abszolút varázslónőt támadás
éri. Felbukkan a Kétlényű, egy ősi istenség, és ezzel egyidejűleg
ugyanaz a prófécia jut el mind az Éjszakai, mind a Nappali
Őrséghez: „Nem hiába ömlött ki, nem feleslegesen égették el.
Elérkezett az első határidő. Ketten testet öltenek és kitárják az
ajtót. Három áldozat, negyedszerre. Öt nap marad a Másfélék
számára. Hat napja marad az embereknek. Azoknak, akik útra kelnek,
semmijük sem marad. A Hatodik Őrség halott. Az ötödik erő eltűnt. A
negyediknek erre nem volt ideje. A harmadik erő nem hisz, a második
erő fél, az első erő elfáradt.” Vajon mi az a Hatodik Őrség? És
hová tűnt? Gorogyeckijnek és társainak egyetlen reményük marad:
egyesíteni a Fény és a Setét erőit, hogy megtalálják a rejtély
megoldását. A népszerű Őrség-sorozat újabb darabja a már jól ismert
szereplőket vonultatja fel. A szerző a tőle megszokott lebilincselő
kalandokon keresztül vezeti az olvasót, de eközben fel-felvillantja
az emberi lét valamennyiünket izgató legalapvetőbb kérdéseit.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egyesült Őrség - Szergej Lukjanyenko je 7,01 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...