Mi vihet arra embereket, hogy bandába verődve rátámadjanak másokra?
Miféle helyzetben mely beidegződések válthatják ki egy utcai
csődületből a vérszomjas ragadozók ösztönét? Egy falusi piac
népségéből kik és hogyan verődnek össze, hogy rátámadjanak saját
szomszédaikra - olyanokra, akiket nemrég elpusztítani hurcoltak el,
de kivételesen megmenekültek? Hogy kerülhet valaki lincselők közé?
Závada Pál új regénye a háborút és a vészkorszakot követő
magyarországi antiszemita pogromok és tömeghisztériák nyomába ered.
1946 májusában valamelyik nagykunsági község hetipiacán asszonyok
vesznek üldözőbe, majd kínoznak halálra egy zsidó tojáskereskedőt -
ennek lesz tanúja az elbeszélő, egy tanár felesége. Az öldöklő
tömegindulat futótűzként terjed, nem kímél nőket, öregeket és
gyerekeket sem. A regény elbeszélőjének emlékeiben a véres piaci
nap, illetve a felelősségrevonás eseményei párhuzamosan tárulnak
föl, hogy más és más módon tanúsítsák végzetesen eltorzult, olykor
mégis meglepően kapcsolódó emberi viszonyainkat. "Meg tudom
mondani, melyik volt az a pillanat, amikor belém nyilallott, hogy
ennek a viharverésnek a legsúlyosabb villámcsapása miránk fog
lesújtani. Hogy innentől fogva nem óv meg semmitől, ha
szörnyülködve befogom a szemem. Hogy hazafuthatok ugyan, s
befúrhatom a párnák közé a fejem, mert iszonyodom attól, amit ezek
művelnek - ám ezzel sem megyek semmire. Mert már nemcsak másokat
fenyeget ez a roham a szemünk láttára, hanem hogy az ostromoló
kedvnek éppen mi leszünk a kiszemelt célpontjai, ez világosodott
meg előttem abban a percben."(részlet a könyvből)
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egy piaci nap - Pál Závada je 10,08 €
Skôr než ju Ježiš nazval dcérou… Skôr než sa potajomky dotkla jeho
rúcha… Jej maličký brat zomrel, lebo naňho nedala pozor,
ana Eliannu doľahne ochromujúci pocit viny. Túži po
odpustení, pokúša sa zaslúžiť si ho prácou votcovej dielni,
akeď na rodinu udrie ďalšie nešťastie, Elianna preberá na
svoje plecia vedenie dielne aj starosť omatku asestru.
Vďaka nevšednému talentu dosiahne nevídaný úspech, no ďalšie
pohromy nedajú na seba dlho čakať ajej svet sa rúca. Lekári
sú bezradní a Elianna stráca aj poslednú iskierku nádeje. Až raz…
Po krajine sa rozletí chýr o mužovi, ktorý údajne uzdravuje dotykom
rúk. Po dlhých rokoch utrpenia a po nespočetných sklamaniach sa
Elianna neodváži premeškať šancu… Možno je to jediný človek, ktorý
dokáže zaceliť rany na jej tele, srdci i duši.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...