Nina Elliot sosem gondolta volna, hogy ennyire bátor lesz. Elhagyja
a férfit, aki nem érdemelte meg a szerelmét, és beolvas a
főnökének, majd hangosan becsapja maga mögött az ajtót, és kilép a
bizonytalanságba. Maga sem sejti, hogy erre a régóta halogatott
döntésre van szüksége ahhoz, hogy egyszer csak szembejöjjön vele a
nagy lehetőség. Egy váratlan találkozásnak köszönhetően
visszatérhet korábbi munkahelyére, a festői Milton-birtokra, ahol
az író családfőnek segíthet könyve előkészületi munkálataiban. Egy
nyárra szól a megállapodás, addig lakik újra a családdal az egykori
bébiszitter, és így a lány időt nyerhet, amíg kitalálja, hogyan
tovább. Dehogy számít rá, hogy a Milton fiúk, akik időközben
felnőttek, csapni kezdik neki a szelet… Ráadásul közvetlenül egy
nagy csalódás után nem is szeretne új kapcsolatba kezdeni. Csakhogy
a forró nyár a romantika időszaka is, a lány pedig egyre jobban
belejön a döntéshozatalba… Victoria Connelly harmadik
magyar nyelvű regénye is egy meseszerű világba kalauzolja az
olvasót. A Bárcsak itt lennél és a Szökevény színésznő szerzője
ezúttal is tökéletes nyári történetet kínál, a görög vakáció és a
skót táj után pedig szülőhazájába viszi el olvasóit, a tőle
megszokott romantikus történetvezetéssel. Fejős Éva A
szerző további művei: Bárcsak itt lennél Szökevény színésznő
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egy nyár, amit sosem felejtesz - Victoria Connelly je 5,89 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...