A könyvből Emmy-díjas sorozat készült Hugh Grant főszereplésével.
Amíg Jeremy Thorpe az 1960-as és 1970-es években a brit Liberális
Párt vezetőjeként és parlamenti képviselőként dolgozott, magánélete
többnyire láthatatlan maradt. A rendőrség és politikustársai rendre
a segítségére siettek, hogy megóvják jó hírét. 1970-re Thorpe az
ország legnépszerűbb politikusának számított, és az ő kezében volt
a formálódó koalíciós kormány sorsa. Jeremy Thorpe titka azonban -
homoszexuális kalandjai és a volt partnereivel folytatott számos
kellemetlen ügye - folyamatosan kísértette őt, ráadásul a
hazudozásra való hajlama is súlyosbodott, ahogy igyekezett
elkerülni a lelepleződést. Azután elérkezett az a bizonyos végzetes
este a volt szeretőjével, ahol egy pisztoly is előkerült, és az
incidens következményei elől többé már ő sem rejtőzhetett el. Az
évszázad perének nevezett londoni tárgyalás volt az első, ahol egy
vezető brit politikus gyilkosság előkészítése miatt ült a vádlottak
padján, és szintén ez volt az első alkalom, hogy egy közhivatalt
ellátó személyről kiderült: titokban melegként éli az életét,
csapodár és manipulatív - mindez egy olyan korszakban történt,
amikor a homoszexualitás alig pár évvel korábban még törvénybe
ütközött. John Preston dokumentumregényében minden benne van, ami
egy klasszikus thrillerhez kell - és még ráadásul igaz is.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egy nagyon angolos botrány - John Preston,Imre Bartók je 13,38 €
Dlhoočakávané finále jednej z najúspešnejších fantasy sérií,
závislosti, ktorej prepadli čitatelia po celom svete, Trón zo skla!
Aelin Galathynius sa zaprisahala, že zachráni svoj ľud, aj keď
cena, ktorú za to treba zaplatiť, je nepredstaviteľne vysoká. Keď
ju kráľovná férov Maeve uväzní v starodávnej železnej truhle a
niekoľko mesiacov mučí, jedinou nádejou na prežitie je len Aelinina
ohnivá vôľa a strašná istota, že ak ju Maeve zlomí, bude to
znamenať skazu pre jej milovaných. S každým ďalším dňom však jej
pevné odhodlanie nepoddať sa čoraz viac slabne... Kým je Aelin v
zajatí, jej priateľov a spojencov osud zaveje na všetky svetové
strany. Niektoré putá sa posilnia, iné sa spretŕhajú naveky. A keď
sa ich cesty znovu spoja, všetci musia bojovať, ak Erilea nemá
padnúť. V napínavom záverečnom diele svetového bestselleru od Sarah
J. Maas bude musieť Aelin zviesť posledný, najťažší boj pre
záchranu seba samej – a pre prísľub lepšieho sveta.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...