?Aki most a mi gyönyöru Fiuménkat meglátogatja, el ne mulassza,
hogy kirándulást tegyen a szomszéd Abbáziába. Az egy darab
Olaszország. Ott még láthatni (az úri kertekben) a maradékait
azoknak a tölgyfáknak, amikbol Velence hajóhadai készültek. Egy
ilyen két ágra nott óriást ma is annyi forinttal fi zetnének, ahány
gyurut számlál a törzsök, de ma nem eladó már. Magas és fenséges
uraságok vették oltalmuk alá a partvidék ösvényeit. Ott járhatni
még a szabadon tenyészo babérfa-erdokben, miknek törzsét, koronáját
befutotta a tearózsa, melynek buja sárga virágai akkor nyílnak
legszebben, mikor nálunk, a Karszton innen, csikorgó tél van. Ott
csak tavasz van és osz. A gyümölcsfa januárban virágzik, s
áprilisban szüretet ad. Van ott egy ócska templom a tengerparton.
Kolostor is volt, most egészben eladó. Igen olcsón meg lehetne
kapni. A szolo egészen beborította a falait, még a tornyába is
felfutott már, s a haranglábat is befonta. Igen szép lakás esnék
benne. Északnak a tengeröböl a kilátása, a tündériesen kiemelkedo
Fiuméval, s a komor Veglia szigettel, délnek pedig éppen egy kis
temetore látni rá, mely szintén a kolostorhoz tartozik, hozzá is
van kofallal csatolva??
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egy játékos, aki nyer - Mór Jókai je 1,95 €
V roce 1997 zažil Richard Bartlett posun ve vnímání, který dal
celému jeho životu nový směr. Zjistil, že slabý dotek spojený s
cíleným záměrem stačí na to, aby jeho klienti znovu nabyli
fyzickou, duševní, a dokonce i duchovní rovnováhu. Výsledky byly
zcela mimořádné – a stále se vzpírají logice. Dr. Bartlett čerpá ze
zdrojů kvantové fyziky a jeho cílem je poskytnout nástroje, naději
a přímou a osobní transformaci komukoliv, kdo je otevřen novým
vjemům.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...