„Mindaz, ?amit e könyvben elmesélek, nem más, mint visszatekintés
az elmúlt fél évszázadra annak reményében, hogy azt a bizonyos
hidat – tiszta szavakból – tovább építhetem.” Egyenes gerinccel –
talán legjobban ezzel a hitvallással lehetne jellemezni Nyerges
Attilát, az Ismerős Arcok frontemberét, aki elvei mellett mindig
kitartva, hosszú évtizedek munkájával jutott a csúcsra zenekarával,
és alkotta meg a határon inneni és a határon túli magyarság
összetartozását hirdető Nélküledet. Az énekes-dalszerző életútja
egészen rendkívüli. A kommunizmusban sokat szenvedett családja
örökítette rá az életében meghatározó szerepet játszó
polgári-konzervatív szemléletet, és már egészen kis korától fogva
ennek megfelelően éli életét. A gyermekkorában belé ivódott vidéki
tisztesség és a fővárosi lehetőségek gazdagsága egészen kivételes
elegyet hozott létre. Ennek köszönheti sikereit, és a szüleitől,
nagyszüleitől örökölt tartás nem hagyta elsüllyedni a
rendszerváltozás után ölünkbe hullott nagy szabadságban. Az Egy
ismerős arc oldalain Nyerges Attila nyíltan mesél élete tragikus
eseményeiről, sorsfordító erdélyi útjáról és súlyos
motorbalesetéről. A könyvben nem csupán Nyerges Attila vall
magáról, hanem zenésztársai is megszólalnak. Az ő történeteikből
rajzolódik ki a hiteles kép az összmagyarságot megszólító dalok
szerzőjéről: meglehetősen zárkózott személyiség, viszont akit
egyszer közel enged magához, amellett tűzön-vízen át kitart. A
marcona külső mélyen érző szívet takar. Az Egy ismerős arc az első
életrajzi könyv az elmúlt két évtized egyik legmeghatározóbb magyar
zenészéről.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egy ismerős arc - Attila Nyerges,S. Tóth János je 10,56 €
Mladá psychologička Emerie sa práve udomácňuje vo svojej
novoprenajatej newyorskej kancelárii, keď ju prepadne akýsi chlap.
Emerie ho považuje za vlamača, no vysvitne, že tým nepozvaným
hosťom je v skutočnosti ona. Nóbl kancelária patrí právnikovi
Drewovi Jaggerovi, a kým dovolenkoval na Havaji, jeho priestory
prenajal Emerie nejaký falošný realitný agent. Na druhý deň, po
výsluchu na policajnej stanici, sa Drew nad ryšavkou zľutuje a dá
jej ponuku, ktorá sa v jej zlej finančnej situácii neodmieta – môže
zostať v jeho kancelárii, kým si nenájde iné miesto, výmenou za
pomoc pri dvíhaní telefónov. Emerie by mala byť vďačná a držať
jazyk za zubami, lenže keď počuje, aké rady rozdáva tento rozvodový
právnik klientom, ide ju roztrhať. Emerie je totiž manželská
poradkyňa a vzťahy napráva, nie rozvracia. Lenže Drew je nafúkaný,
arogantný, samoľúby chlap, nadšený sám zo seba, a tak sa napätie
medzi nimi stupňuje. Bože, keby aspoň nebol taký príťažlivý! Z
anglického originálu Egomaniac (EverAfter Romance, New York 2017)
preložila Veronika Lovich.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...