Kilencvennégy éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül;
csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.
Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen,
őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint
illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti
környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a
biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt
zajlik körülöttünk. Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet
a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet
arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak
felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk
helyrehozni ezt a tévedést. Ma még – utoljára – van esélyünk arra,
hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az
épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk. Csak
akarnunk kell. Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az
elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult
létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott,
miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő
ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a
biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen
kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a
világot. A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel,
a Netfilxen látható.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Egy élet a bolygónkon - David Attenborough je 13,38 €
Deviaty zväzok edície Dejiny Slovenska vpríbehoch
adesiatich zväzkoch. Rozpráva oporážke Osmanov
avyhnaní posledného Turka zo Slovenska. Na pozadí osmanských
vojen rozpráva dejiny stavovských povstaní. Kniha je štvorfarebná
abohato ilustrovaná farebnými fotografiami
ačiernobielymi historickými grafikami.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...